A három testőr

..."kár hogy nem indultál rendes versenyen!"

 

(Kattints át ha hosszú a cikk és nincs kedved olvasni: link)

Idén novemberben három jó karban lévő középkorú ember összejött egy edzésre, és önfeledten emelték a súlyokat. Soha azelőtt nem edzettek hárman együtt, aki látta őket mégis azt hihetné, hogy egész életükben edzőtársak voltak. Az összhang akkora vagy nagyobb volt, mint a címszereplő híres regényhősök között (lásd: Alexandre Dumas: A három testőr). Miért érdekes ez?

Bár a magyar erőemelésnek két felnőtt férfi világbajnoka is van, akik mindig a rangsor élén fognak állni (Mészáros Tibor és Árvai István), a fent említett három férfi a saját idejében példa nélkül állóan uralta a magyar erőemelés 82,5 kg-os férfi felnőtt mezőnyét. Mindhárman eredményesek lettek a nemzetközi színtéren, akkori eredményeikkel még mindig fölényesen lehetne országos bajnokságokat nyerni, sőt.

Nem meglepő, ha még sosem hallottál róluk. Ennek fő oka, hogy bőven az internet előtti korszakban kezdtek emelni, és még ha bele is lógtak a kötelező "öntolós, kiposztolós" érába, akkor sem csinálták a kötelező Facebook és internet önreklámot.

E cikk alapötletét egy nagyon tudatlan, de nem feltétlenül rosszindulatú megjegyzés adta. Egy mai hobbi erőemelő (akinek az eredményei közelében sincsenek a "testőrökéhez"), és aki soha egyetlen hivatalos OB-n sem indult, ezt találta mondani Ficzere Tamásnak: "Nem is voltál olyan rossz a magad idejében, kár hogy nem indultál rendes versenyen." A kritika megfogalmazója a MERSZ kötelékein kívüli "világversenyen" indult, és tényleg őszintén gondolta, hogy ez valamiféle státuszt kölcsönöz neki. A megszólalásából áradó mélyűri vákuumos tudáshiány olyannyira komikus, hogy adta magát alcímnek. Ennek az embernek tényleg HALOVÁNY segédfogalma sem volt arról, hogy kivel edzett egy teremben, és hogy mit ért el az illető az erőemelésben!

Íme jöjjön most egy kis történelmi igazságtétel az "őskövületeknek" (a kortárs eredményekkel és okosságokkal úgyis el vagyunk halmozva, ha akarjuk, ha nem, az internet által.)

 

Ismerjük meg a három testőrt

 Azt tudni kell, hogy a három testőr versenyzői karrierje időben NEM egyszerre zajlott le. Egymást váltották jószerével, és már csak az előttük lévő(k) csúcsaival tudtak versenyre kelni. Annak ellenére, hogy nem találkoztak, nagyon is tudatában voltak egymás eredményeinek, és kölcsönös tisztelettel gondoltak egymásra. A később jövő az előd iránt érzett megbecsülést, a "régi motoros" pedig a feltörekvő titán(ok) eredményeit követte mindig figyelemmel.

 

FICZERE TAMÁS

Az első a sorban Ficzere Tamás. A maiak 99%-a soha nem is hallott róla, pedig Tomi 1992-től 2002-ig egyeduralkodó volt a 82,5 kg-ban. A Gyulai Atlasz színeiben versenyzett, Lovász Gyuri bácsinál járta ki az erőemelés iskoláját. S milyen jó iskola volt az! Egészen elképesztő ifjúsági és junior eredményei voltak. Már 1993-ben ott volt Kanadában a junior világbajnokságon, ahol még 75 kg-ban 240 kg-ot guggolt és 250 kg-ot húzott fel. A fekvenyomása pedig ezüstérmet jelentő helyet hozott (bár akkor érmet még fogásnemenként nem osztottak!)

1998-ban beállított 302,5 kg-os guggoló csúcsa több, mint 11 évet élt! Tamás guggolási képessége és ereje fogalom volt. Szikár, zsírtalan teste minden idegszálát mozgósítani tudta az adott gyakorlathoz. Egyéni legjobbja felhúzásban 297,5 kg volt, konvencionális, nem szumó. Többször azzal nyerte meg a versenyeit, hogy elaltatta az ellenfeleket a felhúzásra, és 270 kg-ról rögtön 290-re ugrott a felhúzásban. A 82,5 kg-ban elért összetett csúcsain csak ő tudott javítani, amíg versenyzett (785 kg-ig jutott, az alig segítő ruhák időszakában). Tomi volt felnőtt EB-n 4. helyezett, ami az elképesztően erős mezőnyöket tekintve óriási teljesítmény. Azokat a régi nemzetközi versenytáblázatokat látni kell ahhoz, hogy az ember elképzelje a színvonalat. "Kár hogy nem indultál rendes versenyen..." 

Kevés és rossz minőségű kép maradt fenn az akkori versenyeiről, a lényeg így is látható. Az egyik képen Földi Attilával a másik kiváló VB 4. helyezett gyulai emelővel és Lovász Gyuri bácsival látható. Tomi híres volt mentális összpontosító képességéről. Nem ordított és csapkodott, mint egy félőrült a fogások előtt, hanem hideg fejjel hergelte bele magát a gyakorlatba.

img-42e38243e67533e5119ef7bde3a22638-v_1.jpg

Ficzere guggol

ficzere_lovasz.jpg

 A gyulai aranycsapat - Ficzere, Lovász, Földi

img-b50d728de1420e442fdd3bddc564de91-v.jpg

Honvédségi verseny a múlt évezredben.

img-8e50b98426110c87b496f12b9e6722d9-v.jpg

 

Tamás a sikeres erőemelő karrier után a magánéletben is győztes volt, rendőrtisztként alezredesi rangig jutott, és példás családapa lett. Azon kívül pedig egy rendkívül szerény, halk beszédű és értelmes ember. 

 

RICK PÉTER

Ficzere Tomit visszavonulása után alig egy-két évvel a 2000-es évek elején érkezett a magyar erőemelés és a 82,5 kg-os kategória üstököse Rick Péter. Peti egri származású, végzettségét tekintve könyvelő, és az analitikus gondolkodás, a tények erejét mindenek fölött tisztelő nagybetűs SPORTOLÓ. Az ország szerintünk három valaha volt legjobb felhúzója közé rangsorolható, és ez olyan mezőny, ahol a világcsúcstartó Mészáros Tibornak és Árvai Istvánnak eleve bérelt helye van!

Peti egész egyszerűen vasderékkal lett megáldva. Már 19 évesen 276,5 kg-ot húz 75 kg-ban, ami azóta is országos csúcs a 2010-ben archivált régi súlycsoportos rekordkönyvben.  Edzésmódszereit tekintve mindig kissé konzervatív volt: munkavédelmi bakancsban guggolt, minden edzésen abban is húzott fel, hogy nehezebb legyen indítania, szűk állásban súlyemelősen guggolt, iszonyatos "kamikaze" belerugózással. Az edzéseken nem jópofizott, nem szelfizett és nem kamerázta magát, hanem edzett és figyelte a teste reakcióit. Elemzett. Az eredmények kétségtelenül őt igazolták. Karrierje során összegyűjtött junior VB összetett bronzot, junior EB összetett bronzot, és további fogásnemenkénti érmeket, felnőtt VB 6. helyezett. Mindezt olyan nevű versenyzőkkel egy mezőnyben, mint Tarasenko, Naleikin, Zvarikin (elő a guglival), és felhúzásban rendre Rick Péter állt a dobogó legfelső fokán, néha 30 kg-ot verve a másodikra.

Ugye érzed, Kedves Olvasó, a helyzetben rejlő furcsaságot, hogy erről az emberről valószínűleg senki sem hallott a Szövetségi vezetésen kívül!? Míg más versenyzők vagy akár hobbisták "fullba tolják a kretént" az interneten az edzésvideóikkal vagy arról, hogy milyen periodizációval készül a palotapincsijük, és milyen mintás alsónadrágot javasolnak a felhúzáshoz, addig Rick Péterről és lenyűgöző eredményeiről nem hallunk. Biztos nem indult rendes versenyen... Persze az interneten lévő videók hasznosak és üdvözlendők, csak tudjuk elhelyezni őket a rangsorban.

Peti lett az első magyar, aki először elérte a 82,5 kg-ban a bűvös 800 kg-os összetettet, amely súly önmagáért beszél, és a csúcs 6 évig állt - a harmadik "testőr" érkezéséig, addig meg sem tudták KÖZELÍTENI ezt az eredményt.

A 2003-as dániai felnőtt VB-n elért felhúzó aranyérme külön történet. Röviden: a legendás emelő és szumó felhúzó Andrei Belyaev (igen, AZ a Belyaev, ha most rákerestél az interneten ;)) már megnyerte az összetett versenyt, és gondolta, szépen bezsebeli a felhúzás aranyat is. Ekkor látták, hogy valami magyar 320-al van beírva kezdőre. Mivel tudták, hogy ez körülbelül lehetetlen, tuti elírás, gyorsan megnézték a bemelegítőben Petit, aki épp mezítláb, alsógatyában húzott 310 kg-ot utolsó melegítésként. Peti végül 337,5 kg-ot is felhúzott (túlszárnyalva Belyaev-et), de érvénytelen lett, ezért csak 330 kg-ot írtak be a jegyzőkönyvbe a neve mellé, de ez is elég volt a felhúzás világbajnoki címhez. 

microsoft_edge_2017-11-12_18_37_57.jpg

A legendás 330-as felhúzás, 2003 Velje, Dánia, felnőtt VB

Ha valaki megnézi a régi súlycsoportok csúcstartóit, az Rick Péter nevét fogja jó eséllyel a legtöbbször látni. Peti, amellett, hogy ördögien erős húzó volt, a többi fogásnemben sem vallott szégyent, ezért a 90 kg-ban is összetett csúcstartó (a felhúzásban 75, 82,5 és 90 kg-ban csak az ő nevét látni).1_felnott_ferfi_power_rekordok_2009_11_30_-page-001.jpg

2_felnott_ferfi_power_rekordok_2009_11_30_-page-002.jpg

3_felnott_ferfi_power_rekordok_2009_11_30_-page-003.jpg

4_felnott_ferfi_power_rekordok_2009_11_30_-page-004.jpg

Rick Peti 2005-ben készült megütközni ismét az orosz elittel, de a VB-re nem jutott ki. Ott már 90 kg-ban lett volna. Az utolsó guggoló edzésén felpattant 330 kg-al, és felhúzott 350 kg-ot (ezek élete legjobbjai). A várakozások szerint az összetett ezüst volt a realitás. Egy csúnya sérülés utána eltérítette a sporttól, és hosszú évek rehabilitációjával idén novemberben ismét súlyt fogott a kezébe!

A magánéletben sikeres üzletemberként működik. Róla, ha lehet, még kevesebb fénykép született, de egy-kettőt sikerült elcsípni!

 

FEKETE MIKLÓS

Időrendben a következő, a harmadik testőr Fekete Miklós. Ő a legutolsó az idővonalunkon, így vele kicsit többször találkozhattak a maiak. Bíráskodik a versenyeken, Masters-ben versenyzik is a mai napig. 1989-ben Miskolcon kezdte az erőemelést, és kisebb nagyobb kihagyással mindig edzett. Hosszú külföldi tartózkodás után ő csak 2007-ben, pont Rick Péter után 2 évvel kezdett a felnőtt kategóriában Magyarországon versenyezni - 82,5 kg-ban, hol máshol.

Miklós óriási szerencséje, vagy talán "sorsa" volt, hogy találkozzon és együtt eddzen a legeredményesebb magyar erőemelővel, Árvai Istvánnal, akinek a keze alatt a sima jó eredményekről a kiemelkedő eredményekre tudott jutni. De Árvai "Yoda" kellett ahhoz is, hogy az egyik legdurvább 540 wilks pont körüli csúcsot, Rick Péter varázslatos 800 kg-os összetett rekordját valaha egyszer elérjék.

Erről a csúcsról elmond néhány dolgot az, hogy Árvai Pistinek és Miklósnak 3 év kemény próbálkozás kellett, hogy ha csak fél kg-al is, de túl tudják szárnyalni a 800 kg-os álomhatárt. A csúcs úgy nézett ki, mintha valami őrült videójáték vagy XBox tervező találta volna ki, fokozatosan nehezedő pályákkal, halálos csapdákkal.

Az egyes pályán le kellett győzni Ficzere Tomi 11 éve fennálló és soha meg sem közelített 302,5 kg-os guggoló csúcsát. A sikeres 305 kg után, jöhetett a második pálya: Piszák Peti fekvenyomó országos bajnok és nemzetközi érmes fekvenyomó csúcsa. Ezt is sikerrel maga mögött hagyta Miklós még ugyanazon a versenyen, 210,5 kg-ot teljesítve. CSAKIS így lehetett reális ütőtávolságba kerülni az összetett 800 kg-hoz. (A felhúzó csúcsról ugye álmodni sem lehetett, az Rick Petié maradt, de az összetett 800-at sikerült túlszárnyalni. Ez is bekerült az archivált csúcsok közé.

Nézzétek meg ezeket a régi csúcsokat, és elérésük időpontjait. Meg a neveket mellettük: Kathi Béla, Kupcsik László, Lovász György, Árvai István, Mészáros Tibor... Látható, hogy nem osztották ingyen a felnőtt csúcsokat a MERSZ háza táján.

dscn0653.JPG

Yoda, azaz Árvai Mester bandázs-varázs, 2007

dsc01281.JPG

Valahol a világban egy IPF kiállításon

p1110239.JPG

Azért kellett néha emelni is. 330 kg, felnőtt EB 2011.

 

Miklós az Árvai korszak utáni első férfi emelője volt, aki felnőtt EB pontszerző helyezett lett, és EPF által szervezett nemzetközi versenyt nyert (Duna Kupa 2009), sőt az abszolút kupát is elvihette. Később egyike lett annak a két embernek Magyarországon (Szikora Olivér a másik 67,5 kg-ban), akik testsúly 10-szeres összetettet értek el versenyen. 

Felnőtt magyar bajnoki címei között ott a 2010-es első magyar raw verseny (ahol még térdgumit sem lehetett használni, tehát NAGYON raw volt). Miklós 252,5/165/270 kg-al nyerte a súlycsoportját és az abszolútot is, ami azóta is a legjobb elért raw eredmény 82,5, illetve később 83 kg-ban, és wilks pontszám alapján (460,72 wilks pont) a MERSZ történetében is 2. az örökranglistán. Jelenleg is felnőtt csúcstartó 83 kg-ban. 2017-ben Masters I kategóriában VB ezüstérmet nyert összetettben.

A MERSZ elnökségi tagja 2008-tól, 2017-ig, és a Nemzetközi Erőemelő Szövetség (IPF) marketing igazgatója. 

 

 A jelen

Megtettük, amit megkövetelt a haza, bemutattuk e három régi versenyzőt. A rekordlistákat végignézve, még biztos, hogy tudnánk találni kiváló emelőket, akiket be lehetne, és be is kellene mutatni a ma versenyzőinek. A jövő is biztató, amikor az ember Kulcsár Dávidra vagy a nyíregyházi KeletEreje erőemelő csapat kiváló eredményeire tekint.

Viszont a ritkaság és a hírérték ebben a három testőrben, hogy az évtizedek alatt csak nőtt egymás iránt a tiszteletük a távolság ellenére is, és most újra EGYÜTT edzettek. Az aktualitás az volt, hogy Ficzere Tamás közel húsz év kihagyás után indul a 2017-es Masters erőemelő magyar bajnokságon! (Reméljük ez már egy rendes verseny! ;)

A három testőr közös edzése valóságos múzeumi túrával ért fel. Tomi elhozta a kitaposott vele egyidős guggolócipőjét. Egy McDonalds által szponzorált 93-as Duna Kupa pólóban jött el edzeni. Az öve 30 éve még a gyulai malomiparnál szolgált géphajtószíjként. Peti hozta a 15 éve nem használt volt válogatott pólóját, és a híres munkavédelmi bakancsát. Volt nagy összeborulás, múltidézés, elképesztő történetek és egymás naprakészre hozása. Meg nevetés és komoly edzés. A hideg rázta az értő szemű embert, amikor Ficzere Tomit látta ismét koncentrálni és szuggerálni a rudat a nagy guggolás előtt. Vagy mikor Rick Peti ismét rudat fogott a kezébe közel 10 év után. Hárman együtt uszkve 80 év erőemelő tapasztalattal rendelkeznek! Valósággal megelevenedett a powerlifting szelleme azon az edzésen!

img-6073.JPG

Jókedélyű matuzsálemek

img-6079_1.JPG

Újra edzünk

 imag0241.jpg

A három testőr balról jobbra: Ficzere, Rick, Fekete

 

E cikkel picit szerettük volna helyreállítani az univerzum egyensúlyát. Bár a három testőr nem a (saját maguk által generált) publicitás, hanem a teljesítményük okán nyertek bebocsátást a magyar erőemelő elitbe, mégis jó közkinccsé tenni karrierjük fénypontjait. Nem ők kérték, hanem kiérdemelték.

 

 PWB Kupa

De beszéljünk az üzletről is. Az SBD Magyarország lesz a főtámogatója a 4. Powerbuilder Kupának. Link itt és itt

Az újítás az, hogy most nem csak a győztesek nyerhetnek SBD utalványokat, hanem MINDEN versenyző között is kisorsolunk SBD nyereményeket. De hogy a nézők se maradjanak ki, nekik lesz SBD tombola, ahol ugyancsak tudnak nyerni. Végül, de nem utolsó sorban csak a verseny napjain, csak helyszíni fizetés esetén jelentős árkedvezmény lesz a termékekre (azt persze nem áruljuk el, hogy pontosan mennyire jelentős, de jelentős!) Gyertek, mert vissza nem térő alkalom.  

Ja, és ez RENDES VERSENY LESZ!

Köszönjük, hogy elolvastad, most már vásárolhatsz: link