Gruber Vilmos - a magyar erőemelés alapítója

1943 - 2021

 

Anyasportágunkra az erőemelésre mindig nagy reflektorfény vetül az SBD-nél. Az elmúlt években Magyarországon az erőemelés soha nem látott fejlődése és létszámbeli bővülése tapasztalható.

Az erőemelés szépségét és előnyeit ma élvező emberként kötelességünk megállni egy pillanatra, és hálával emlékezni Gruber Vilmosra, az emberre, aki meghonosította országunkban ezt a jó értelemben vett függőséget okozó sportot.

Vili bácsi személyiségénél és habitusánál fogva is különlegesség. Katona édesapja elesett a fronton, Vili nagyon kemény környezetben még annál is keményebb emberré vált. Szókimondó, karakán természetének híre messze megelőzte, nála nem lehetett mismásolni, sunnyogni. Ez a tulajdonsága nagyon jól jött, amikor Szövetségi kapitányként dirigálta a junior és felnőtt erőemelő válogatottakat a 90-es években.

1968-ban szerveztek először erőemelő versenyt Magyarországon, ahol Vili már szervezője, sőt mozgatórugója volt a kezdeményezésnek. Több ezer ember gyűlt össze a Jégszínházban a versenysportunk bölcsőjénél. 

A korai versenyek és szervezeti tevékenység megalapozásából is jócskán kivette a részét. Számtalan országos és helyi megmérettetést hozott tető alá öt évtized alatt. Fáradhatatlanul, óriási energiával nevelte a fiatal versenyzőket. Szó szerint száz és száz emberrel foglalkozott, felkutatta, nevelte, edzette őket.

A 60-as évek végén XI. kerületi Csóka utcában ő ismertette és szerettette meg Rónaszéki Andrással, a Magyar Erőemelő Szövetség későbbi elnökével a sportágat. Kettejük elmondása szerint egy mosókonyhában felfordított teknőn edzettek a hőskorban. Évtizedekkel később is vállt-vállnak vetve találjuk őket, ahogy szeretett sportágjukért dolgoztak. Vili bácsi alelnöki posztot vállalt András mellett. Sorsuk életük végéig összefonódott, mindketten 2021-ben hagytak itt minket.

Vili bácsi szíve csücske, az óbudai Gruber's Gym a 80-as években újító kezdeményezés volt, amely nem csak egy egyszerű edzőterem, hanem az erőemelést népszerűsítő intézmény volt már az akkori hatalom és hatóságok szemében is. 

img-b8b172abe41812b48b1b20451a504ac9-v.jpg

A Békásmegyeri lakótelep házfalán található "freskó" is őrzi Gruber Vili emlékét

 

Vili is ez nekünk hátramaradóknak: az erőemelő sport utánozhatatlan és megismételhetetlen intézménye.

Gruber Vilmos 2021 április 8-án eltávozott közülünk a fizikai valóságban. Ránk maradt viszont szellemisége, életének 78 évének több, mint 50 évnyi sportmunkássága. Életvidám nevetése örökre a fülünkben cseng. A filozófiája az volt, hogy az előre utat kell nézni, és nekünk is ezt kell tennünk, ha fel akarunk nőni a tanításához.

Vili bácsi, köszönjük neked!